A film

A fiú jó ideje vár a mozi előtt. Szeme az egyik utcasarokra tapad, láthatóan onnan kellene felbukkannia valakinek. Időnként a mobiljára is pillant: vagy az időt ellenőrzi vagy üzenetet csekkol, de egyik sem nyugtatja meg. A sokadik perc után megnyomja a hívás gombot, füléhez emeli a készüléket, de a túloldal nem felel, ez egyértelműen látszik kicsit bosszús mozdulatából, amivel kinyomja az elindított hívást. Arca egyszerre aggódó és türelmetlen. Szemöldökét összehúzza, ami mély barázdát váj homlokába. Újabb percek telnek el, ami alatt még kétszer emeli füléhez a telefont, egyre idegesebben toporogva és egyre mélyülő barázdával a homlokán. 

Aztán hirtelen, mint egy nyári vihar, feltűnik egy lány a sokat vizslatott sarkon. Sietve kapkodja a lábait és már messziről figyeli a fiút, hogy hogyan fogadja a késést. A fiú arca felderül, ahogy megpillantja a várva várt személyt. Aztán, mintha figyelmeztetné magát, hogy neki tulajdonképp most dühösnek illene lennie, újra szemöldökráncolásba kezd. A lány végre odaér hozzá, de a fiú arckifejezése láttán lebiggyed az ajka, mint a kisgyerekeknek, ha rossz fát tettek a tűzre. Szemei esdeklőn nagyra nyílnak és bár nem hallani mit mond, de a hanglejtése elnyújtott, mint egy kiscicáé, egész biztosan magyarázkodik. A fiú továbbra is szigorúan áll, de szemében vidámság bujkál, láthatóan szórakoztatja a lány előadása. Mielőtt a lány hangszíne elérné azt a bizonyos sírós tónust, a fiú megsimogatja az arcát. 

A lány hirtelen elhallgat és csillogó szemeit lehunyva, megnyugodva öleli át a fiút. A fiú mindkét kezébe fogja a lány arcát és csókot lehel lehunyt szemeire, majd gyengéden a szájára is. Homlokán nyoma sincs a mély barázdának, arca éppúgy ellágyul, mint a most már bújósan hozzásimuló lányé. Egy percig így állnak egybeforrva, mint egy kétnemű istenség a teremtés kezdetén. 

Aztán lassan, nagyon lassan kibontakoznak az ölelésből, egymásra mosolyognak és szavak nélkül, még mindig egymás varázsában lépnek be a moziba. 

Kezdődik a film.