A Star Trek-jelenség

"Az űr a legvégső határ..." így kezdődött egy sorozat főcíme 1966. szeptember 8-án. S a világ már nem volt ugyanaz. Megjelent benne a Star Trek-jelenség. Mert aligha hívhatjuk csak sorozatnak azt a több évtizeden és generációkon átívelő fantáziavilágot, amelyet ez a név képvisel.

Mi a titka annak, hogy még most, több, mint ötven év távlatában is egy élő legendáról, egy folytonosan megújuló univerzumról beszélünk? Honnan indult, hol tart most és hová juthat még? És kik jönnek vele? Kik a rajongók és mi varázsolja, ejti ámulatba és tartja őket itt akár évekre, évtizedekre?

A sorozat megálmodója vagy ahogyan legtöbbször emlegetjük: atyja, Eugene Wesley Roddenberry egykori második világháborús pilóta, a Panam utasszállító pilótája, később rendőr egy álmodozó volt. Azonban nemcsak megálmodta az ideális világot, hanem meg is teremtette. Korábban is voltak sorozatötletei, de a Star Trek a maga idejében teljesen újszerűnek számított. Az ötvenes években és előtte a sci-fi filmek sokszor szóltak ellenséges földönkívüliekről, idegen inváziókról. Az űrkorszak szélesre tárta az addigi szűk világot és az ismeretlentől való félelem hirtelen rátelepedett az emberekre. Érdekelte őket, hiszen újdonság volt, de tartottak is a veszélyeitől. Ebbe a kicsit paranoid világba csöppent az unikumnak ható Star Trek a maga pozitív jövőképével. Roddenberry úgy képzelte, hogy az űr meghódítása, más fajok megismerése összekovácsolja majd az emberiséget. Sőt, nem csak az emberek élnek majd szövetségben, céljukká válik, hogy más fajokhoz is békés diplomáciával közelítsenek és ha lehetséges, mindenkivel szövetséget kössenek.

A hajó főszereplőinek nemzetközi összetétele is újszerű volt: természetesen a kapitány amerikai, de az első tiszt egy idegen faj képviselője, azután japán, ír, skót, orosz és afrikai. Az első pilotepizódban még azt a merésznek számító húzást is megtette az író, hogy női első tisztet tett a kapitány mellé, ez azonban olyan modernnek számított, hogy a próbaközönség sem fogadta el. Sok-sok változtatást eszközölt Roddenberry az első visszajelzések alapján, egyet kivéve: Spockot, a vulkáni tudományos tisztet nem hagyta veszni. Hiába kapta a kritikát, hogy a maszk egyenesen sátáni benyomást kelt, ezen az egyen nem engedett változtatni. S mint később kiderült, neki lett igaza. A hegyesfülű tiszt nem csak elfogadhatóvá vált a nézők számára, első számú kedvenccé vált. Egyenesen a sorozat kultikus figurája lett. Ha valaki semmi mást nem tud a sorozatról, az ő karakterét mindenképpen megjegyzi.

Roddenberry sorozata, amelyet első körben úgy jellemzett, mint "western-sorozat az űrben" végül szabad jelzést kapott és 1966. szeptember 8-án adásba is került Amerikában. Kezdetben nagyon rossz időpontban sugározták: a péntek este fél tíz pont azt a fiatal korosztályt nem találta meg, akiknek eredetileg szólt volna. Bár figyelem mégis összpontosult rá, hiszen az első epizód után például maga Isaac Asimov, az Alapítvány-sorozat írója is erős, nyílt kritikát fogalmazott meg vele kapcsolatban. Roddenberry azonban nem volt rest udvariasan válaszolni neki és végül levelezésük folyamán összebarátkoztak. Mi több Asimov maga is adott tanácsokat a sorozathoz, sőt, más írókkal együtt kiállt mellette akkor is, amikor a második szezon után törölni akarták.

Az igazi nagy áttörés azonban mégis a hetvenes években történt, amikor is a kedvezőbb időpontba került ismétléseknek hála a sorozat végre nézőire talált. Igaz, ekkor már valóban nem futott, hiszen három szezon és 79 rész után végül mégiscsak elkaszálták. De az ekkorra kialakult rajongótábor végre felébredt és elkezdtek Star Trek-találkozókat tartani, ahova meghívták a sorozat készítőit és a színészeket is. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy a színészek mennyire meglepődtek a meghívásokon, hiszen egy megszűnt sorozatról volt szó, és már mindegyikük más produkciókon dolgozott. De eleget tettek a meghívásnak. Nem sejtették, hogy ez éveken, évtizedeken keresztül így lesz.

A sorozatot nyilván ennek hatására is többször próbálták feléleszteni. Első próbálkozás a Második fázis nevű sorozatötlet lett volna, amelyet az eredeti szereplőkkel terveztek forgatni, kivéve Leonard Nimoyt, aki éppen a szerepével kapcsolatos válságot élt át. Spock karaktere olyan szinten nyomta rá bélyegét a magán- és szakmai életére, hogy szeretett volna végleg megszabadulni tőle. Megírta könyvét, az I am not Spockot is, amely hatalmas vihart kavart a rajongók körében. Érthető, hiszen Spock nagyobb népszerűségnek örvendett, mint a többi szereplő.

A Második fázis nem született meg, de története és karakterei javarészét átmentették az első mozifilmbe 1979-ben. A Star Trek végre kikerült a nagy vászonra és úgy döntött, jó ideig ott is marad. Sorra születtek a mozifilmek az eredeti, bár egyre idősödő gárdával. Végül merész húzást találtak ki: mi lenne, ha közben egy teljesen új szereplőgárdát hoznának be a tévében? Végül 1987-ben megtörtént az áttörés: az Új nemzedék vette át a terepet. A sorozat első szezonját még igyekeztek a korábbiakhoz igazítani, meggyőzni a régi rajongókat a folytonosságról. De aztán a legénység a második évadtól már saját világán dolgozott, maguknak formálták tovább a Star Trek univerzumot.

A következő sorozat még merészebb húzással állt elő: ne az Enterprise legyen a helyszín, hanem egy űrállomás. A Deep Space Nine nemcsak helyszínében hozott újat: hangulatában is jelentősen eltért a korábbi sorozatoktól és filmektől. Érezhetően komorabb a hangvétele, a főszálat erősebben kötötték össze, ugyanakkor megmaradt az epizódikus vonalvezetés is. Érdekes párhuzam, hogy ugyanebben az időben készült a Babylon V. című sorozat is, szinte egyidőben a Deep Space Nine-nal. A két sorozat hangvétele annyira hasonló volt, hogy sokan azt találgatták, ki lopott kitől. Ugyanakkor, hogy a készítők bizonyítsák: nincs köztük harag, bizonyos színészek, mint például Majel Barrett és Walter Koenig mindkét sorozatban megjelentek.

A Deep Space Nine után ismét forradalmi ötlettel álltak elő a készítők: legyen egy női kapitány az új sorozat élén. A fogadtatás meglepően vegyes volt, ahhoz képest, hogy már rég nem a hatvanas években éltünk, amikor egy tollvonással kihúzhatták a női első tisztet. 1995-ben ez még mindig kérdéseket vetett fel. Azonban a Voyager hazatéréséről szóló sorozat elindult. S hozzáteszem, Magyarországon a mai napig a legnépszerűbb.

Az Enterprise sorozat 2001-ben ugyancsak darázsfészekbe nyúlt azzal, hogy előzménysorozat kívánt lenni. Alacsony nézettséggel, a rajongók folyamatos kritikái közepette, amelyek főképp azzal foglalkoztak, hogy miért nem történhetett így a múlt, ahogyan, a sorozat szép lassan kimúlt. Ironikus, hogy pont a rajongók döntötték meg és ennek köszönhetően jó ideig nem is készült újabb sorozat.

A mozifilmek sem jártak jobban, hiszen míg az 1996-os Kapcsolatfelvétel nagy érdeklődésre tartott számot, a 2002-es Nemezis már Amerikában is bukott, Magyarországon be sem mutatták moziban.

Úgy tűnt, a Star Treknek leáldozott.

Meglepő módon rajongók és színészek próbálták együtt életben tartani a sorozatot, ha már a stúdiók nem hittek benne: több olyan sorozat is készült, amely rajongói sorozatnak minősül, ugyanakkor színvonala sokszor megüti az eredeti produkciókét (például Star Trek: Continues, Voyages, Of Gods and men, Axanar). Amíg nem volt tétje és nem látszott esély új Star Trek produkciókra, a stúdiók békén hagyták a rajongói produkciókat. Azonban a 2009-es J.J.Abrams-féle mozifilm sikere azt mutatta, hogy van még nafta a szériában. És a főnix újjá tud éledni poraiból. Így aztán a rajongói produkciókat a stúdió egy több pontból álló szabályrendszerrel ellehetetlenítette.

Az új mozifilmek, amelyeknél jelenleg a harmadik produkciónál tartunk egy új idősíkot nyitott, hogy a régi rajongók kritikáinak elvehesse az élét, s hogy új rajongókat vonzzon a moziszékekbe. Az alternatív idősík, amelyet szokás Kelvin-idősíknak is nevezni, segít, hogy olyan nézők is beülhessenek egy Star Trek filmre, akik korábban egyetlen egy részt sem láttak. Ugyanakkor a rendező, aki maga is rajongó elhelyezett olyan utalásokat is a filmbe, amellyel a régi rajongóknak igyekezett kedveskedni. Az első kísérletet siker fogadta. Ugyan voltak a régi fanok között, akik fanyalogtak a cselekménydús, látványos filmeken, de a filmek mégis sikert arattak a mozikban.

Ennek hatására aztán újra a Star Trek felé fordult a stúdió figyelme. Talán mégis vissza lehetne hozni a képernyőkre a sorozatot? De már új korszakot élünk, és döntöttek, ezt a talán kevésbé kockázatos módot érdemesebb meglovagolni: legyen egy olyan felület, amely már más sorozatoknál is bevált, a Netflix-előfizetős hálózata.

A Star Trek: Discovery 2017-ben debütált. Hatalmas érdeklődés övezte, hiszen sorozatként 16 évnyi néma csendet kellett megtörnie. S ahogyan az már a Star Trek sorozatoknál szokás, a Discovery is újításokkal indított. Nem félt az Enterprise nyomdokaiba lépni azzal, hogy előzménysorozatként jelenik meg. A történet Archer és Kirk kapitány közötti időkbe ékelődik. Újszerű, hogy egy szereplőre koncentrál, ő a főszál, Michael Burnham. A színesbőrű nő, akinek esendő, emberi karakterét követhetjük immár két szezonon keresztül, de a sorozat szerencsére zöld utat kapott a harmadik évadra is. Az epizódok eklektikus időbeosztással dolgoznak, lévén nem kell televízióhoz alkalmazkodniuk: egyik epizód 40 perc, a másik 60. A történetek kevéssé epizodikusak, nem lehet egyetlen részt sem kihagyni, ha nézni szeretnénk a sorozatot, hiszen jobbára a főszálra összpontosítanak. A kivitelezésük abszolút megüti a mozifilmszintet, látványvilága lenyűgöző, a fordulatok pedig meglepőek. A Discovery mindenképpen sikeres sorozatnak számít, annak ellenére, hogy a régi rajongókat újfent megosztotta. Ugyanakkor új rajongótábort teremtett. Bár a sorozathoz nem szükséges a Star Trek-univerzum ismerete, a második szezontól már úgy tűnik a készítők a régi rajongóknak is kedveskedni akartak, amikor ismert karaktereket hoztak a történetbe. Spock, Pike, Number One, Sarek, Amanda megjelenése először idegenkedést váltott ki, de a második szezon végére, mintha csekklistát olvastak volna, szépen mindent visszapakoltak az eredeti kánon szerinti rendbe. Összességében a Discovery egy fordulatos, izgalmas, hard sci-fi akciósorozat. Talán látszólag ezzel kilóg a Star Trek jellegzetes sorozatai közül, ámde mégsem. Mert ahogy felsoroltam, a Star Trek mindig is a megújulásra törekedett, minden egyes sorozat egy újabb határt feszegetett.

Ugyanakkor ha ma Star Trekről beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül az Orville-t sem. Az Orville sorozat felvállava vagy anélkül Seth McFarlane Star Trek sorozata. Seth tulajdonképpen egy mai reneszánsz ember: színész, énekes, rajzoló, író és egyben rajongó is. Kisgyerekkora óta szeretne Star Trekben szerepelni. Ezt tulajdonképpen el is érte, hiszen egy nyúlfarknyi szerepre sikerül megjelennie az Enterprise sorozatban, de ő többre vágyott: egy saját sorozatra. Rejtély, hogy hogyan érte el, de megkapta a lehetőséget. Egy olyan Star Trek sorozatot készített, amely sehol nem viseli ezt a címet, semmit nem úgy hívnak a sorozatban, ahogy a Star Trekben, ugyanakkor az epizódok, karakterek, hajók, világok felépítése annyira hasonló, hogy tagadhatatlan a kapcsolat. Mégis, hogy folytassa a Star Trek hagyományát az újszerűségre törekvéssel, az Orville olyan témákat feszeget, amelyeket a Star Trek korábban kínosan került: magánéleti válságok, a homoszexualitás, a pornó, a szenvedélybetegség, a fajüldözés, az ember-mesterséges intelligencia közötti nemi kapcsolat és hasonló határterületek. Ugyanakkor minden témához annyira határozottan, probléma-megoldókészséggel és persze néha humorral nyúl, hogy a néző csak ámul. De mégis megmarad emberinek, nem akar tálcán nyújtott hepiendet, sem tökéletes embereket, csakis esendő, szinte már hozzánk hasonló XXI. századi karaktereket. Magyarországon szinkronizálva láthatta a közönség az első évadát az egyik tévécsatornán. S a rajongók mégis boldogok lehetnek, hogy a komolyabb hangvételű, de talán még jobban sikerült második szezon után, a nem túl magas nézettség ellenére, a stúdió zöld utat adott a következő, harmadik szezonra is.

Hova tart mégis a Star Trek? Mik a következő célok?

Ami bizonyos, hogy 2019 végén jön a Picard-sorozatként emlegetett széria Patrick Stewart főszereplésével. A történet ott kapcsolódik Picard életébe, ahova az őt alakító színész is öregedett, vagyis közel húsz évvel az utolsó TNG film után. A felépítésről annyit lehet tudni, hogy olyan lesz, mint egy hosszú mozifilm, vagyis valószínűleg az alkotók megmaradnak a Discovery felépítésénél. Hogy régi szereplőket viszont láthatunk-e még, arról nem szól a fáma. Annyi bizonyos, hogy Jonathan Frakes (Riker) boldogan fogadta el, hogy néhány epizód erejéig a rendezői székbe üljön, ami jó hír, hiszen korábban is szerettük a munkáit, de bizonyított a Discovery és az Orville kapcsán is.

További tervek között van egy a 31-es szekcióról szóló spin-off sorozat Michelle Yeoh (Georgiou kapitány) főszereplésével, valamint két animációs sorozat. Az egyik a felnőtteket megszólító Lower Decks, a Rick és Morty egyik alkotójától, Mike McMahantől. A másik egy kifejezetten gyerekek számára készülő sorozat, amely a Nickelodeonon fog futni.

Mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy jelenleg öt futó Star Trek-sorozatról beszélhetünk, amelyek várhatóan meghatározzák majd a Star Trek-életet is az elkövetkezendő időkben.