Meghalt. Talán ha
évszázadokkal hamarabb születik, nem lett volna jelentősége
halálának, de a jelenlegi körülmények között ő képviselte az
emberi fajt. Az utolsó egyede volt ennek a hajdan nagy számú
kultúrának. A Földet benépesítő alenoidok tiszteletben
tartották végakaratát:
„Az összes
tárgy, ami valaha az embereket szolgálta, semmisítessék meg. A
Föld nevet változtassák Alenianra.”
A hagyományosan
aleniani műanyagból készült koporsót négy lény emelte csápjára
és megindult a gyászmenet. A vörös gyászruhák már messziről
hirdették a szomorúságot, amely az emberi faj iránti szánalomról
árulkodott. Az erősen gurgulázó hang, mely néhány egyed felől
hallatszott, az alenoidoknál a sírás megfelelője volt.
A főtemetőtiszt, vagyis a legnagyobb
rendfokozattal rendelkező alenoid, a meghatottságtól gurgulázva
gyászbeszédet mondott, s a koporsóval együtt feledésbe süllyedt
az utolsó ember is.
A temetést
követően az altemetőtiszt és parancsnoka a Kripta bázisra
igyekezett.
– Nem értem miért
neveznek bennünket a Galaxisban „dögevőknek” – törte meg a
főtiszt hangja a csendet –, hiszen igazán szép és megható
temetést rendezünk minden fajnak.
– Talán a több ezer Alenian nevű
bolygó zavarja őket – jegyezte meg halkan az altiszt.
– Miért? Talán úgy gondolja, hogy
ennyi „takarításért” fizetséget sem érdemlünk?!
A csend újra
közéjük telepedett. Lassan ballagtak a számukra ideálisan kihalt
tájon, maguk mögött hagyva több ezernyi kihalt kultúra közt az
embert…