Pusztulás

Meghalt. Talán ha évszázadokkal hamarabb születik, nem lett volna jelentősége halálának, de a jelenlegi körülmények között ő képviselte az emberi fajt. Az utolsó egyede volt ennek a hajdan nagy számú kultúrának. A Földet benépesítő alenoidok tiszteletben tartották végakaratát:

„Az összes tárgy, ami valaha az embereket szolgálta, semmisítessék meg. A Föld nevet változtassák Alenianra.”

A hagyományosan aleniani műanyagból készült koporsót négy lény emelte csápjára és megindult a gyászmenet. A vörös gyászruhák már messziről hirdették a szomorúságot, amely az emberi faj iránti szánalomról árulkodott. Az erősen gurgulázó hang, mely néhány egyed felől hallatszott, az alenoidoknál a sírás megfelelője volt.

A főtemetőtiszt, vagyis a legnagyobb rendfokozattal rendelkező alenoid, a meghatottságtól gurgulázva gyászbeszédet mondott, s a koporsóval együtt feledésbe süllyedt az utolsó ember is.

A temetést követően az altemetőtiszt és parancsnoka a Kripta bázisra igyekezett.

­ – Nem értem miért neveznek bennünket a Galaxisban „dögevőknek” – törte meg a főtiszt hangja a csendet –, hiszen igazán szép és megható temetést rendezünk minden fajnak.

– Talán a több ezer Alenian nevű bolygó zavarja őket – jegyezte meg halkan az altiszt.

– Miért? Talán úgy gondolja, hogy ennyi „takarításért” fizetséget sem érdemlünk?!

A csend újra közéjük telepedett. Lassan ballagtak a számukra ideálisan kihalt tájon, maguk mögött hagyva több ezernyi kihalt kultúra közt az embert…